Lakossági tájékoztató szórólapokat osztottak a hulladékgazdálkodás fejlesztésével kapcsolatosan Északkelet-Pest és Nógrád megyében

  1. By Ági
  2. On máj.07.2019
  3. In
  4. With

Az Önkormányzati Társulás számára mindig is kiemelten fontos volt, hogy a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelem helyzetének alakulását, az ezzel kapcsolatos tapasztalatait megismertesse tagönkormányzataival és a lakossággal. A projektben érintett településeken ezért színes, figyelemfelkeltő kiadványokat osztottak, hogy bemutassák, milyen új, még inkább környezetbarát hulladékgyűjtési és -kezelési rendszert biztosító fejlesztések valósulnak majd meg a közel 1,2 milliárd vissza nem térítendő támogatásból.

A beruházás révén bővül a térségben található két hulladékkezelő központ, valamint a hulladék gyűjtését és szállítását ellátó infrastruktúra is. A támogatásnak köszönhetően két tömörítőlapos, összkerékhajtású munkagép áll szolgálatba, valamint hét új, tömörítőlapos munkagép is beszerzésre kerül. Egy új anyagmozgató gép a szelektíven gyűjtött hulladék kezelését, egy bálafogóval felszerelt targonca a szelektív hulladék mozgatását végzi majd a kerepesi központban. A nógrádmarcali központban egy 8-10 tonna/óra kapacitású RDF-et, azaz hulladékból nyert tüzelőanyagot aprító gépet is felszerelnek. A Kerepes, Ökörtelek-völgyben működő deponáló bővítésének pedig a 3. üteme is megvalósulhat.

További projekthírek

Kilenc új hulladékszállító járművet kapott a Társulás

Médiamegjelenésünk a Nógrád Megyei Hírlapban és a Magyar Hírlapban

Sajtónyilvános nyitórendezvényünk

A Társulás támogatást nyert a hulladékgyűjtési és -kezelési rendszer fejlesztésére (sajtóközlemény, 2018. március 22.)